Helyzetjelentés

2019. május 25. - Rózsalány01

Van az úgy, hogy az élet megkívánja a pontosságot, odafigyelést, józan észt, szabálykövetést. Akármennyire lázadnék ellene, hiába minden ellenállás, tudom, hogy semmire nem megyek vele.

Rég nem jártam itt, gondoltam jelentkezem. Le kellett telnie az áprilisnak és májusnak, hogy ne csak hablatyolva hordjam össze mindazt a tudást a történtekről, ami nem is létezik. Ugyanis úgy kezdtem az áprilist, hogy semmit nem tudtam semmiről, elveszetten, de vakmerően ugrottam bele ebbe a medencébe, és most sem tiszta a víz, de már legalább tudom, hogy mi van ebben a pillanatban. Kezdem az elején, de figyelem, kedvenc nasikat elő, fogj egy kényelmes párnát, dobd a hátad mögé, dőlj bele kényelmesen, és most kezdj bele az olvasásba. Remélem nem bánod meg, hogy behúztalak a gondolataimba. :)

2019. 03. 21.

Éves vizsgálatok elvégzése. Ebbe beletartozik a röntgen, ultrahang, köpettenyésztés, széklet- és vizeletminta, cukorterhelés, vérvétel (laborvizsgálatok), légzésfunkciós vizsgálat, vérnyomásmérés és a többi apróság, mint a testsúly és magasság mérése. Ez egy borzasztóan hosszú nap volt, a végén megspékelve egy idegen beszólogatásával. A vizsgálat előtt fújt 135%-om ez alkalommal "csupán" 105% volt, és a többi értékem is kb ennyire volt veszélyes. Az egyetlen itt is említésre méltó eredmény a cukorterhelés eredménye. Egy nappal később tudtam meg, hogy a cukrom 60 percnél 14 volt, ami magas. Nem felejtem el, hogy velem szemben ült a Doktornő, akit akkor két hete ismertem meg, és együttérző mosollyal az arcán kimondta: Erre már inzulin fog kelleni. Hmmm első kérdésem az volt, hogy akkor ehetek-e cukrosat? :D A válasz mértékkel volt, ami dobott a hangulatomon egy kicsit. Bár számítottam az eredményre, nem akartam bevállalni a kötelező változást.

Életérzések:

CF-esek közötti barátság fenntartása egyszerre nehéz és könnyű. Összeköt minket egy láthatatlan fonal, mert van egy olyan mozgatóerő, hogy együtt könnyebb, hiszen te megértesz engem, te is tudod a jót is rosszat is, te is átéled, milyen így élni, a te agyadban is megfordulnak bizonyos gondolatok ezzel kapcsolatban. Mindezek ellenére nehéz, mert nem találkozhatsz sokszor a barátoddal/barátnőddel, nem ölelhetitek meg egymást, vagy foghattok kezet, nem láthatjátok folyton a másik nevetését, mosolyát, mert maszk takarja azt. Amikor viszont úgy hozza az élet, hogy lásd is azt, akivel megbeszélted, hogy milyen borzalmas, amikor először beszívod a Tobramycint, és eldöntitek, hogy ki vezeti a kreonnyelés rekordját, fantasztikus érzés. Ez összejött. Ő bent feküdt, engem meg vizsgáltak. Nevettünk, beszélgettünk és együtt jártuk a vizsgálatokat. Nézhetnek ránk csúnyán, de hogy lehet kibírni, hogy ne lássak valakit, akivel jóba vagyok, és két szoba választ el minket. Persze maszkban, kellő távolságban, de együtt töltöttük a fél napot (enyhe túlzással)
Lassan vége lesz, a terhelést is lassan befejezik, de a vizeletminta még benned van az UH miatt. Fáradt vagy, próbálod a levegőt a tüdődbe juttatni, magadat pedig egy másik épületbe vonszolni. Mikor megtörtént, felfekszel az ultrahangos ágyra (kibírod mindjárt bepisilve, hogy 5 percre otthagy a doki, majd próbálsz úgy köhögni, hogy ne csorogjon be), kijössz, visszaszenveded magad oda, ahonnan jöttél (nem pisilhetsz, mert mintát kell leadni), majd a kezedbe nyomják a tégelyt. Hát, halljátok... Nem örültem még ennyire pisilésnek.
Dicsérő szó aranyat ér. Az egész egy piszkosul negatív élmény lett volna, ha nem kapok egy "Ügyes vagy!"-ot a végén.
Lassan lehetetlen lesz nem összefutni valakivel, akit nem ismerek, ha bemegyek abba a kórházba. Ez nem rossz, mert nagyon kedves emberek vesznek ott körül, becsülöm, hogy így bánnak ott velem, és mindenki mosolyt csal az arcomra, aki eszembe jut. Persze vannak, akik nagyobbat, vannak, akik kisebbet, hiszen vannak akiket jobban, vannak akiket kevésbé ismerek.

(2019. 03. 23.) A reggeli inhalálás utáni fizioterápia rendes lefolyása nem jött össze. PEP maszk közben ismét rám mosolygott tüdőmből jött vérem, és kedvesen üdvözölt, és üvöltött róla, hogy ez egy "Hiába van szombat, hívd a Doktornőt" köpet. Így történt, ezért az egész vége az lett, hogy kb egy héttel később már a kórházi ágyon csücsültem, akkor úgy érezve, ez felesleges és csak foglalom a helyet. A két hetes vénás keretében mérték a cukromat és ismét sok mulatságos, tanulságos dolog történt, mindamellett, hogy mélyítettem a kapcsolataimat. :D Például fél órát nevettem három emberrel, és ezzel eldőlt, hogy a legjobb gyakorlat a váladék felhozására a nevetés. Felszereltek egy nagy TV-t, aminek a beüzemelését végignézni fergeteges volt. Volt, hogy lementem egy ott dolgozóval, akivel nagyon jóba vagyok, és nem úsztam meg a branül cseréket sem, amiknek el tudnám mondani külön-külön a történetét. Ismét úgy köszöntek rám, hogy itt a Fruzsi, és bónusz volt, hogy kb négy órán keresztül volt egy szobatársam. Hulla fáradt voltam, így a hét éves kisfiúra figyelni kimerítő volt, de így is tapadt rám, mert szimpinek talált. Még ilyen lehangolt fejjel is. Plusz infó, a második héten csatlakozott a barátnőm, így sose felejtem el az élményt, amit az nyújtott, hogy nem csak én álltam sorba a Pulmozyme-ért, nem csak én köhögtem, vettem be Kreont stb, mert ha együtt voltunk kint, akkor ketten csináltuk. Új ismerősöket szereztem, és igen, persze, jobban is lettem. Az ígért inzulint azonban nem állították be.

Kijövetelnél elkaptam egy vírust, így aznap este már itthon belázasodtam, szóval a szünet előtti utolsó tanítási nap felejtős. Megfigyelésre és esetleges inzulinbeállításra pedig április 29-től vártak befekvésre a toxikológiára, ami számomra egy új osztály volt. Bár már jártam ott, de az a tíz perc nem győzött meg arról, hogy jól fogom magam érezni egy szűk, 5. emeleten lévő osztályon.

Kint vagyok. Kijöttem onnan is, de szabad nem lettem, persze ez csak attól függ, hogyan fogom fel. Megúsztam az inzulint egyelőre, de cserébe szigorú szénhidrátdiétát kell tartanom, pontosan kell ennem, a no cukor marad tovább, és lett egy új haverom: vércukormérő. Borzalmas napjaim voltak, ugyanis az összeszűkült gyomrom és az étvágytalanságom kézzel-lábbal ellenkezett a nagy mennyiségű kaja betolása ellen. Márpedig ez eléggé kötelező jelleggel működött, akkor is enni kellett, ha a gondolattól is elborzadtam, hogy ennem kell, és nem ehettem, amikor úgy éreztem egy tehenet meg tudnék enni. Persze aztán az elém tett étel lenyomásához művészet kellett. Öt napot voltam az osztályon, miközben tágították az agyamat számokkal, rájöttem mire kellettek a hetedikes matekórák, és etettek. Kemény hónap van mögöttem, nem tagadom, és visszanézve szép teljesítmény, hogy valamennyire tudok előre nézni. Én legalábbis értékelem magamban, mert sokszor borzasztóan nehéz, akkor is, ha nem nekem van a világ legnagyobb problémája. Hab a tortán, a két kórház között vizsgáztam is, és a 2. után is fogok. Hány napot voltam áprilisban iskolában? Ha jól számolom, négy napot, de erről a tavaszi szünet is tehet. Így terveztem? Szerintem mondanom sem kell, hogy nagyon nem. Sok fejfájást okozott, hogy nem tudok mit tenni, ez rosszul jött ki. A bulinak nincs itt vége, a pszichológus látogatása folytatódik, hiszen kell a "Meg tudod csinálni!", és rendszeres kontroll keretében a vércukor értékeimet is figyelik.

A szénhidrátdiéta első ránézésre brutális volt, de így, majdnem egy hónap elteltével bele tudtam szokni. Más lett a ritmusa a napjaimnak, időt kell szakítanom minden körülmény között az evésre, és nem mindegy, milyen napszakban, mit pakolok a gyomromba. Habár az evés eddig is nagy szerepet játszott az életemben, most még fontosabb lett, és minden hátrányt félre téve pozitív hatással van a közérzetemre.

Ez egy diéta. Nem azért, mert fogynom kell, hanem azért, hogy egészségesebb legyek, illetve esetemben, hogy ne legyek beteg. :D De minden ember számára fontos a rendszeres evés és sport (na, igen, ebben még ne vegyetek rólam példát, de igyekszem), hiszen ezzel kordában tartható az egészségünk. Sokkal többet ér a rendszeres, csökkentett kalóriatartalmú de mégis tápanyagban gazdag ételek fogyasztása, ha fogyni szeretnénk, mintha nekiállunk egy nagyon kemény diétának, esetleg koplalásnak. Persze ez csak az én véleményem. Az én diétám viszont a hízásban segít, és bár az ingadozó étvágyamat annyira nem pakolta helyre, de a kalóriabevitelem jelentősen növekedett, így hízásnak indultam. Na, igen, ez nem látszik kívülről, de sok kicsi sokra megy, egyszer csak meglátszik, főleg ha rádobok az egészre egy kis sportot. Ha valakit érdekel, leírom a diétámat, bár a fogyás nem, de a hízás garantált vele. Én azért más eset vagyok, mint az átlag, így azt nem mondom, hogy követni kell, amit megosztok, ráadásul személyre szabottan állítják be ezeket a diétákat, de azt a részét, hogy napi minimum ötször (nekem 7x) javallott étkezni, meleg szívvel ajánlom.

Első körben ennyi, tudom, ez így bumm bele minden, de a következő bejegyzésekben különszedem a témákat, és kevésbé "én központúan" boncolgatom azokat. A popcornt érdemes tartogatni, mert az itt említett témákkal kapcsolatos bejegyzések várhatóak a közeljövőben. ;)