- Szelektív "spontaneista" vagyok.
- Hogy mi vagy, kedves Fruzsi?
- Tudod, olyan mint a szelektív hallású ember. Csak azt csinálom spontán, amit én úgy ítélek meg, hogy lehet spontán csinálni.
- Mélyenszántó gondolatok...
- Az alkalmi spontaneitás híve vagyok, mert amíg szerelmese vagyok a hirtelen jött őrült ötleteknek, addig borsódzik a hátam a változásoktól.
- Mindent értek. No, és most mit csináltál spontán?
Felkeltem egy halvány reggelen, esős, borús idő hűvöse pofátlankodott be az ablakomon. Takaróm alá dugdosva a lábamat egyre azon gondolkodtam, hogy mit lehetne kihozni ebből az időből. Nyomottan kászálódtam ki az ágyból kávé után tapogatózva, majd a vízforraló fortyogásába a messenger zümmögése bolondított bele. Álmosan oldom fel a mobilt, bámulom a képernyőt, próbálom felfogni, hogy mit látok. "Hallod? Ma ráérsz? Felmehetnénk Pestre fotózni..." Pár rugót megmozgatva az agyamban végiggondoltam az aznapi kötelességeimet, de hosszas vívódás után arra jutottam, hogy hat körül ráérek. Fáradt reggelem értelmet nyert, a délutáni fotózás felé lépkedtem tovább.
Az esőt (jeget, égszakadást) elkerülve masíroztunk be Budapestre egyik barátommal, majd céltalanul szálltunk fel az indulásra kész kettesre. Akkor még izgatottsággal telve, de nyomottan ücsörögtünk egymással szemben a villamoson. Majd rászállt a spontaneitás Budapestre, és illatok, fények, érzések után úszva kaptuk lencsevégre, ami csak elénk került. Hirtelen döntés alapján pattantunk le a villamosról, és sétáltunk át Budára, mikor belefutottunk a magyar hangokba. Népzene és néptánc repített tovább minket egy sikátorszerű lépcsőhöz, ahol egymást fényképeztük, majd utunkat ezután mezítláb folytattuk. Két hippi járta a várost aznap, és iszonyatosan élveztük. A hosszú fotótúránkat egy aluljárói pizzázással fejeztük be, majd egy félórás hirdetőtáblán ülés tette rá az i-re a pontot. Az életérzés, ami végig velünk volt, olyan élmény maradt, amit ezerszer megismételnék még életemben. Szabad, kötetlen mászkálás, a pesti éjszaka illata, a beton érdes érintése, az élő város hangja. Nem kellett éreznem, hogy jelentek valamit a világban, mert lekötött az érzés, hogy a világ jelent számomra valamit.
