Azt hiszem, ez teszi kellemessé a kórházi vasárnap estét.
(Naplóbejegyzés; 2018.09.09.)
Ha már itt kell lennem, legyek itt jól. - Mondtam én, majd tettre találtam.
Szerencsére a szobámnak kitűnő adottságai vannak ahhoz, hogy egy igazán hyggelig kis kuckót teremtsek magamnak. Természetesen a múltkor is igyekeztem minden lehetőséget kihasználni, hogy ne csak a fehér falat bámuljam, de három ágyon és három kis szekrényen nem lehetett javítani. Most van egy ablak melletti ülőkém, mellette egy asztallal. Az asztalon fényfüzér és pár könyv, amit, ha kedvem szottyan, olvasok. Van a szobában két fotelágy (az itt aludni vágyó szülőknek, de nálam ez nincs kihasználva). Az egyik tároló alkalmatosság, a másik pedig maga az álom. Rásuhintok egy párnát, egy takarót, és mindjárt otthon érzem magam. Blogot, naplót is ott szoktam írni, illetve kitűnően lehet kifelé fürkészni a folyosóra. Múltkor egy kislány melengette szívemet, ahogy gyermeki óvatossággal és értelemmel kirakózott. Szerintem az arcizmaim elfáradtak a negyedórán keresztül tartó mosolygásban.
Kellemes levegő áramlik be a nyitott ablakon, az ég csodaszép kék, a nap lassan folyik le az égről, és közben egy régi magyar retro koncert szól egy közeli helyszínről. Az a fajta körülölelő érzés, amit sosem akarsz elengedni. Jó, hogy nem vagyok ott, jó hogy itt vagyok, írhatok, miközben egyre jobban világít a benti sötétségben a fényfüzér. Az az aranyos kis fehér fémcsipke, amiből kiszökik a fény. Kintről a férfi selymes hangja mámorít, bent pedig a meghitt melegség boldogít. Ezt az érzést örökre meg tudnám szokni.
(Naplóbejegyzés; 2018.09.09.)
A koncert elég hosszú ideig tartott ahhoz, hogy lágy zenére aludjak el. Azt hiszem a meglepetés dalnál hullt rám az álom. Az ablakot nyitva hagytam, hogy minél hangosabb legyen a zene, így hosszú idő óta először aludtam teljesen betakarózva. Ez nagy dolog ám, mert mindig őszi hangulatba hoz a nyári egy lábam itt a másik ott után. Azonban másnap hajnalra inkább kellemetlen volt a hűvös szellő, mint sem kellemes. A hideg még a dunna alatt is rázott, amikor elért az őszi reggel. Megkértem, hogy zárják ki a hűvöst a szobából, s az ablakkal együtt szemhéjam is becsukódott. Legközelebb csak a reggeli infúzió levételénél ébredtem fel, amikor már beköszöntött az igazi reggel.
A cukros kórházi tea mámorító fellege tolakodik be szobámba, s bár nem ihatok, de a szimatolás nem tiltott. Nyitva van az ajtóm, így látom, hogy a folyosó is csak most ébred: a takarító néni álmosan pislog, és tologatja minduntalan kicsi kocsiját, nővérek rohangálnak lassú léptekben a fehér fedelű kancsókkal, egy telefon itt, egy meg ott csörög, a gyerekek sem sírnak még, csak szelíden szólongatnak anyjuk, apjuk felé. Néhol az inhalátor lágy zúgása mormol, még köhögni is csak én köhögök.
(Naplóbejegyzés; 2018.09.10.)
Szó, ami szó, tud ez kellemes is lenni, ha figyelek a környezetemre, és nem csak magamban malmozok órákon keresztül. Ebben segítségemre szolgál ablakom is, ahonnan szabadon nézhetek kifelé, és követhetem az eseményeket. Bár néha nem árt tudatosítanom, hogy az ablakon be is lehet látni, nem csak ki. Talán az unalom elleni legjobb gyógyszer, ha figyeljük mi zajlik körülöttünk. Ki mit csinál, hova megy, mit mond, kinek mondja? Vagy mi mit csinál, hol, mennyire szép? Te hogy csinálnád? Alkoss véleményt a dolgokról, beszéld meg magaddal, írd le. Csak járj nyitott szemmel a világban. Ha nincs mit tenni, tedd ezt. Így sosem lesz olyan, hogy nincs mit tenni.
- Rózsalány
