Tudom, kicsit eltűntem, de fontos dolgom volt. Kerestem önmagam... Más kérdés, hogy mennyire találtam meg, de egy slam poetry erejéig sikerült letisztulnom. Történet a következő (kulisszatitkok):

  Halad a blog, ugyanis ennek köszönhetem a felkérést, miszerint adjak elő egy slam poetryt az iskola művészeti estjén. Ez az üzenet a téli szünetben fogadott, és őszintén? Először nemet akartam mondani. Nincs kedvem, nincs időm, sosem adtam elő slamet, stb., de fel akartam lépni a művészeti esten, kicsit nagyon más műfajban (gondoltam saját dalt énekelnék). Így először visszaírtam, hogy nagyon meglepett, hogy gondoltak rám, örülök neki, de nem énekelhetnék? :D A válasz nem... Túl sok az énekes produkció. Nem volt sok időm rágódni a végleges válaszomon, hogy most akkor megyek, vagy sem, mert vártak rám. Gőzöm sincs, milyen indíttatásból, biztos jó napom volt, de végül gondolkodás nélkül igent mondtam. Ott álltam, néztem, mint pocok a lisztben, hogy most hova tovább? Blogot írok, magyar faktos vagyok, csak meg tudok írni egy slamet, nem? Mély vízbe dobtak, de sebaj. Laptop ölbe, agyba értelem, és akkor írjunk. Kb. fél óra alatt összehoztam valamit, és nagyon elégedetlen voltam vele. Csak úgy ennyi idő alatt valamit kiböfögni? Ez nem mehet színpadra... Jött a javítás: Hajnalban felriadni, hogy eszembe jutott valami, ezért hullafáradtan hangfelvételre rögzíteni. Buszon gondolkodni, órán, vacsora közben, vendégségben... Az már nem is tudom hol jutott eszembe, hogy vetkőzzek előadás közben. A lényeg azonban, hogy ÖSSZEJÖTT!! Ezután minden nap ötször el akartam mondani (nem jött össze), majd ha már tudom, akkor minden nap egyszer (ez sem jött össze). A terv borulása azért nem okozott nagy kárt, mert a "vetkőzést" is gyakoroltam, és a szöveget is tudtam.

Főpróba:

Előtte még volt két előzetes videó, amit mindenkivel leforgattak. Szerintem az enyém borzalmas lett, de ha nagyon szeretnétek, instagramon meg tudjátok nézni a "muvest2019" oldalán. Ezenkívül készült egy promó videó is, szerintem zseniális lett, az idei estre nagyon készültek a szervezők, örök hála. Igazi színvonalas esten szerepelhettem, és ülhettem nézőként is a második felvonáson. Na, de főpróba... A kiegészítőket elfelejtettem levenni normálisan, a szövegbe beleakadtam, kihagytam részeket, és ott álltam, hogy ez fantasztikus lesz. Azt mondják, ami a főpróbán nem sikerül, élesben menni fog. MENT!!! Na, ott is csak álltam, hogy wow... Semmit nem rontottam. Kritikus szemmel közelebb léphettem volna a mikrofonhoz, de majd jövőre. :D Mielőtt színpadra löktek volna, próbáltam nyugtatni a légzésemet, és azt sem tudtam, mit mondjak el újra, mert amit elkezdtem, az mindig ment. Hideg volt a kezem, izgultam, de amikor bemondták a nevem, csak mentem. Mentem, és ott voltam. Azért voltam ott, hogy a közönségnek adjak elő, hogy ők élvezzék. A szemembe sütött a reflektor, és úgy éreztem, megjöttem, itthon vagyok. Álltam maskarában, amíg le nem vettem a cuccokat, úgy néztem ki, mint egy bolond, mégis úgy éreztem, sehol nem vagyok annyira ÉN, mint a színpadon. Mindig félek, de mindig rájövök, hogy szükségem van rá. Szükségem van arra, hogy megmutassam magam a közönségnek, mert ott én lehetek. Beszélhetek velük, azt látják, aki a színpadon vagyok, és csodásan érzem ott magam. A színpadon... otthon érzem magam. Ennyit az előadó művészet iránti rajongásomból. :D  

  Tehát az esemény csodálatos volt, jó sokat nevettem barátnőmmel is, és hazafele is röhögtünk egy adagot. Sajnos a sok nevetés mellett sokat is köhögtem, anya azt mondta valakinek, amikor kerestek, hogy menjen arra, amerre köhög valaki. :D Szokásunk az utcán beszélgetni barátnőmmel, ameddig meg nem unjuk, legyen ez tíz perc, vagy két óra. Most nem volt sok, hiába beszéltünk volna még egy darabig. Kacagtam valami hülyeségen, majd köhögtem, és ezek így váltogatták egymást, ameddig egy nevetésbe bele nem köhögtem, és a kezemen nem landolt egy vércsepp. Nem nevettem többet. Lefagytam, és először az volt a fejemben, hogy "Jézusom, vér", aztán az, hogy "Már megint?!"... Egy hókupacra köpködtem (Haha, lehet ott van még, az szép lehet), majd úgy voltam vele, hogy mindegy felmegyek, most úgy sem maradhatok itt az utca közepén a barátnőmmel vért köpködni egy hókupacra. Alig tudtam elaludni, és tudtam, mit kell csinálni, ha ilyen van, de tudat alatt megviselt, szóval két órán keresztül forgolódtam este. Nem vagyok a legfényesebb állapotban, talán ez az oka annak is, hogy most nem jelentkeztem. A napjaim úgy telnek, hogy suli és utána döglődés itthon, vagy nem suli és egész nap döglődés itthon. Bár, ha nem megyek, kevésbé szenvedek a fáradtságtól. Jól esne egy hétvége, amikor mindkét nap csak pihenek, de mindig megyünk valahova, ez kikerülhetetlen.

Összességében, köszönöm, megvagyok, de lehetne jobb is, a fellépés viszont fantasztikus volt, és feltöltött. A szöveget csak azért nem másolom be, mert reménykedem benne, hogy lesz felvétel róla, és meg tudjátok nézni az előadást. Önmagában a szöveg nem olyan izgi... ;) 

További szép hétvégét mindenkinek!!

-Rózsalány