Egy hét tábor után, ahol igazán magyarnak érezhettem magamat, több népdalt hallgatok, mint egész életemben összesen.

Adódott egy fantasztikus lehetőség, ami talán a véletlen műve. Kimehettem Macedóniába egy hétre. Egy tábor keretében rengeteg újat, szépet, érdekeset hallottam, láttam, és bár sok köszönet hangzott el megannyi ember szájából azok felé, akik tehetnek a tábor létrejöttéről, de most én is egy nagy KÖSZÖNÖM-öt ajándékozok mindenkinek, aki miatt most megőrjítem a családomat a magyar kultúra hangos ismertetésével.

A véletlen lenne csupán? Na figyeljetek: Miután elvégeztem nyelvi előkészítős osztályt, erősen tettre készen álltam hozzá ahhoz a dologhoz, hogy zeneiskolát váltsak, és a zongora tanszakra a következő tanévben másik intézmény keretein belül járjak. Ez a gondolat már egy évvel azelőtt is megfordult a fejemben, de szerencsére nem történt változás, a zongoratanárnőm az egyik legaranyosabb ember volt (és még mindig az) az életemben, így sajnáltam volna otthagyni. A távolság viszont nagy úr volt, így NYEK végén már tényleg nem tudtam tartani az utazgatásokat (min. 4 óra egy héten). Majd kaptam egy telefont Tanárnőtől, hogy már nem tanít többet a zeneiskolában, így a váltás természetes szomorkodással lett egybekötve, és azt sem kell sajnálnom, hogy őt kell otthagynom. Amikor viszont felvételiztem a saját városomban lévő zenesuliba, hiába írtam be a zongorát, népi ének tanszakra kerültem, mert a meghallgatáson "megfelelőnek" találták hozzá a hangomat. Én pedig belementem. Szeretek énekelni, nem is volt soha idegen az ének tagozat révén, hát miért is ne. A bökkenő csak az volt, hogy a két tanszak nem engedélyezett, így a zongora csak magánban működhet. Működött is egy darabig, amíg nagy teher nem lett, és lemondtam róla. Persze itthon folytatom, és iszonyatosan szeretem. Így történt, hogy hivatalosan énekelek népdalokat, és ajánlottak be a macedón táborba egy citerás lánykával együtt. 

- Köszönjük, az életed nagyszerű, de hallhatnánk pár szót a táborról is?

- Nyughass már! Éppen most jönne! Ha csendben maradsz, mindenki hamarabb megtudja.

Külföldi tábor, idegen nyelv, messze az otthontól, ismeretlen emberek, ismeretlen ügyelőtanárok, ismeretlen csapattársak. Meg énekelni is kell persze, de még nincs gyakorolva citerával az ének. (Erre egy nappal indulás előtt kerítettünk sort, hogy bebizonyítsuk, az utolsó pillanat is ér valamit.) Ezen felül pedig még mindig CF-es vagyok, ezt is meg kell oldani. Hihetetlen, hogy egy hét, sosem voltam még táborban (tényleg nem), főleg nem hét napig. Sokat kell utazni, egy szó, mint száz, eléggé be voltam parázva a tábor előtt, de tudatosítanom kellett, hogy az indulás hajnalán már úgy sem az izgalomra fogok figyelni, addig meg minek parázzak hitelbe? No, de kezdjük az elején, kicsit komolyabb dolgokkal, akit nem érdekel, egy bekezdéssel arrébb folytassa. ;)

A CF nem akadályoz meg abban, hogy egy hétig egyedül táborozzak egyet, messze a hazámtól. Úgy, hogy a táborban nagyjából senki nem tudja milyen étel a Cisztás Fibrózis. Egyáltalán finom? :) Egy kérése volt csoportvezetőnknek, aki "Magyarország krémjét" vitte, hogy szakorvosi jelentést vigyek, mit kell szednem, és hogy el tudom magam egyedül látni. Utóbbi a doktornőm szerint így is van, idézem: "Azt írtam a papírra, hogy önállóan el tudja magát látni" majd vetett rám egy bizalomteljes pillantást. Igen, el tudtam végezni, köszönöm a bizalmat! :) Bár az ügy kicsit nehézkes volt. A hűtős gyógyszeremet csak a konyhában tudtuk "elszállásolni", de a konyhások nem hogy magyarul, de angolul sem tudtak. Így a kommunikáció kicsit nehézkes volt, általában nyakon csíptem egy magyart, aki tudott macedónul, és elkérettem vele. A pipáimnak sem volt valami fantasztikus helye, de megoldottam, én mit nem oldok meg? Már csak egy dolog maradt ki a problémás tények közül. Szinte minden este éjfélkor, hulla fáradtan értünk haza, és minden reggel hétkor keltem, hogy megcsináljam a reggeli kezelést. Mit ne mondjak, nem volt egyszerű éjszaka rászánni magam, majd reggel kivergődni magam az ágyból, hogy szipuzzak egyet. De a szükség nagy úr, elhanyagolni -főleg egy táborban- nem lehetett. Mással pedig igazán semmi gond nem volt, ami a CF-el kapcsolatos.

Na visszajöttem az érdekes részekkel! Szombaton hajnali ötkor indult el a busz, majd kb 4 óra határ előtti toporgással együtt, másnap hajnali fél háromra érkeztünk meg a tábor helyszínére, Krusevoba. Visszafelé nagyjából ugyanezzel a szerencsével, reggel fél tízes indulás, majd másnap hajnali fél ötös érkezés. Az ott eltöltött öt teljes nap viszont kárpótolt mindenért, hiszen felejthetetlen élményben volt részünk. 

Megtanítottuk a magyarul nem beszélőket számolni, köszönni, és egyéb érdekes foglalkozások keretében dalt tanultunk (nagyon megtisztelve éreztem magamat, mert mi ketten kaptuk a feladatot, hogy citerával és énekkel betanítsuk a népdalt), ékszert, könyvjelzőt, tolltartót készítettünk, vagy rajzoltunk. Természetesen a játék sem maradhatott ki, ami segített ismerkedni. Miután túltettük magunkat azon, hogy kiejtsük a másik nevét, már nem gátolt meg minket semmi abban, hogy odamenjünk a másikhoz, és váltsunk pár szót. Ha nem foglalkozásokon vettünk részt, akkor egy-egy városban kószáltunk. Körbenéztünk Krusevo, Ohrid és Bitola főutcáin, majd megnéztük a táncosok fellépését. A fellépés része voltunk mi is a citerás lánykával egy dalcsokor erejéig. Szinte mindennap hallgattunk népzenét, a felvett szokás pedig hazáig kísért. Ha ezek közül egyiket sem csináltuk, akkor éppen ettünk. Furcsa kinézetű tábori kaját (a kinézet ellenére a legtöbbször meglepően finom volt), pizzát, fagylaltot és egyéb finomságot.

Elmentünk olyan emberekhez, akik családjukba is fogadtak magyar embert annak idején, és szívélyes vendéglátásban részesültünk. Megkínáltak mámorítóan édes macedón édességgel, majd elhangzott a legszebb mondat a tábor során. "Ebbe a házba bármikor, akár hívatlanul is fogadunk magyar embereket." Nekik is énekeltünk, majd hálás szívvel távoztunk. 

Nagyjából minden nap éjfél körül értünk vissza a diákszálló területére, így mindenki kómásan az ágyba bújt, természetesen miután lecsekkolta instagram oldalát, és maga is kitett egy-egy story-t, bejegyzést. (Én is ezt tettem, miután megcsináltam a kezelést.) Ágyba pedig -táborozók szokásaihoz híven- általában fél egykor vagy kettőkor kerültünk.

Amit sosem felejtek el, az az érzés. A büszkeség, a szeretet, a hála. Lehet, idővel kikopnak az emlékek, és -ez ne történjen meg- az emberek vagy az, amit mondtak, de az érzés, amit a tábor adott nekem, sosem fog eltűnni a szívemből. Olyan emberekkel ismerkedhettem meg, akik egyszerűen csodálatosak. Így talán századjára is kijelenthetem, hogy érdemes volt elmenni.

A mókás pillanatok pedig csak habot alkottak a tortán, ezeket a pillanatokat a beszélgetéseink adták, vagy a fáradtságunk. Rengeteg belső poén született, ami már mind a hatunk életének része marad. Olyan élményünk is volt, amikor egy városi macedón eladónő felismerte a magyar nyelvet, majd mikor megdicsértük az áruit, egy szerény "köszönöm" volt a válasza. Élvezték a táncos fellépéseket a város lakói, és lelkesen vettek részt a körtáncban is. Egyszer egy kedves hölgy fényképet készített velem, mert éppen a fellépő ruhámban álldogáltam a többiek mellett. Elfogadást, szeretetet éreztem a macedón emberek felől, és ez rettentően feltöltött.

A tábor legszomorúbb része pedig a búcsúzás volt. Egy hét alatt nem lehet teljesen kiismerni valakit, de el lehet dönteni, kit szeretnél megismerni. Jó sok ember állt be ebbe a sorba nálam, és szomorú volt elszakadni tőlük, hiszen csak most tanultam meg a nevüket, de már okot ad rá az élet, hogy elfelejtsem. Persze, akik igazán megmaradtak, remélem nem kopnak ki sem névügyileg, sem másként.

Most pedig jöjjön a plusz:

Jó tanácsok:

• Töritanáromtól származó három szóval magyaráznám el, mit NE csináljunk tábor, utazás, vizsga, esetleg fellépés előtt. HITELBE NEM IZGULUNK! Elég akkor, amikor ott vagy. Egy heted lesz izgulni tábor idején. Ha előtte teszed, nem koncentrálsz azokra a dolgokra, amiket akkor végzel.
• Amikor bepakolsz a bőröndbe, írj egy listát arról, miket teszel be! Így könnyebb lesz összepakolni, bár én nem használtam, de sose lehet tudni, mikor lesz rá szükség. Inkább csináld meg feleslegesen, annyira nem nagy munka.
• Ne tegyünk el túl sok szendvicset az útra, mert attól félünk, hogy éhen veszünk! A végén csak a kukában landolna. Nasiból sem érdemes túl sokat, inkább vigyünk pénzt, hogy helyi dolgokat vásároljunk be a visszaútra.
• Egy zsúfolt helyen, ha látsz valami szúnyogot, MEG SE PRÓBÁLD LEÜTNI! Lehet úgy jársz, mint én, és egy idegen férfi elé csapsz közvetlen. A tábor egész ideje alatt ez lett az egyik belső poén, még Magyarország krémjén kívül is, és egymás elé csapkodtunk. Bár mókás dolog született belőle, de a helyszínen rosszul is elsülhetett volna, szóval inkább ne. :D
• Tanulj angolul! Fontos, hidd el! :) Rá kellett jönnöm, hogy tök jó, van egy német nyelvvizsgám, tudok németül kommunikálni, csak a kutya sem érti, mert mindenki angolul tanul. :) Volt pár nehéz helyzetem, de kezem lábam még mindig volt, hát használtam. Meg persze nem nulla az angol tudásom, csak kevés. Ha bajban vagy a nyelvekkel, a sorozatokat még mindig ajánlom, de ha olyan vagy mint én, aki egy sorozatot képes végignézni, és az is magyar, akkor nézz youtube-on videókat. Ott könnyedén találsz neked tetsző tartalmat. Ezzel nem azt mondom, hogy a német nem fontos nyelv. Nagyon fontos, és használható, de nem mindenhol. Így jó, ha a német, spanyol, olasz, orosz, szerb (bár aki ott tudott szerbül, az jól járt, mert a macedón hasonlít a szerbre, így nem kellett vért izzadni, hogy megértsék egymást), dán (stb.) és nem utolsó sorban magyar nyelvtudásod mellett angolul is tudsz kommunikálni.

Pár megfigyelésen alapuló tény:

• Sok a kutya. Legyen kóbor, vagy csak magányos sétára induló gazdis kutyus, kint van. Kicsi, nagy, közepes, de egyik sem bánt. Simit kér, majd továbbáll.
• Macedóniában terem kivi.
• Az Ohridi tó, olyan, mint egy tenger. Hatalmas, és gyönyörű a partja.
• Minden olcsó. Nagy pénzből pedig szinte mindenkinek  nehéz volt visszaadni.
• A táj egyszerűen gyönyörű! Mindenhol hegyek...
• Életembe nem botlottam bele annyi keresztbe, mint ott.

Már itthon vagyok, és bővítem élményeimet. Az egy hetet pedig sosem felejtem, nagyon köszönöm, hogy ott lehettem!

- Rózsalány