Kiderült, hogy Morci nővér nem is annyira morci. Sőt, egész kedves. Mosolygós, nem is olyan goromba, de azért félek tőle. Persze minden alkalommal rá mosolygok, és egyébként szeretem őt, mert azért őszintén tud mosolyogni. Na de nem itt kezdődik a napom, forgassuk az óra mutatóját picit előbbre, mondjuk olyan kilenc órára. Anya van a vonalban, meg az én reggeli álmos hangom. Fáradtan hámozom ki a szavakat a nagy rengetegből, ami az agyamban kóvályog. Azt szeretném, hogy anya is itt legyen velem, bejöjjön, hiszen így lett megbeszélve, de a megbeszéltek ellenére, csak délutánra jön, mert délelőtt apa jön. Elszomorított egy csöppet a hír, de ahogy az ajtó kinyílt és apa megjelent, kénytelen voltam elhallgatni bánatomat. Pár perc múlva pedig elszállt röpke rossz kedvem, mert kezelés után ki lettem engedve a kórházból egy antikváriumozásra. Apa Morci nővért kérdezte meg, aki kedvesen válaszolt egy igent, de az ügyeletes orvost is meg kell erről kérdezni. Ő is megengedte. Az út előttem állt, már csak egy kezelés választott el. Miután beszippantottam a sós lét, a kezelőben átkötötték a kezemet és kaptam egy csinos zöld maszkot. Inkább kék. Olyan pont jó színe van, ami nekem tetszik. A kezelőben Morci nővér kötötte át a kezem, és közben beszélgettünk. Az vénám egy leheletnyit be volt gyulladva a tű helyén, nem csoda, hogy fájt. Megsimogatta, majd megkérdezte nagyon fáj-e. Én megráztam a fejem, ő pedig óvatosan ezt mondta: „Jól van”. Miután átkötötte, bejött a doktornő is, aki megvizsgált. Morci nővér végig ott volt, és most lehet fura lesz, amit mondok, de jól esett a közelsége. Az, hogy ott volt mellettem, valamiért olyan lágy melegséggel töltött el. A kórházon kívül antikváriumba mentünk. Szeretem a régi, koros könyvek illatát. Olyan megnyugtató, benne ragaszt a múltban, de mégis ráébreszt a jelenre. Egy német könyvet választottam magamnak, amit nem sokára el is kezdek. (Naplóbejegyzés, 2018. 04. 07)
Ma kötik át harmadjára a branült, de már a negyedik van a kezemben. Az elsőt ugye kivetettem, a második szimplán elhasználódott, a harmadik begyulladt. Lehet nem túl strapabíróak a vénáim? A kiengedésnek viszont rettentően örülök, mert először megyek ki a kórház épületéből, az udvaron is túlra. Kiérve a hangos zűrzavarba, amit az utca zaja ad, úgy érzem magam, mint, aki szabad, csak egy a bökkenő, érzem a kórház által rám kötött póráz helyét, vagyis a branül nyomását. Odakint könyvről könyvre jártam, igazából egyet kerestem, de nem lettem gazdája. Viszont egy német könyv büszke olvasójára találhatott, csak még egy kicsit várni kell arra, hogy elolvassam. De már itt lapul a szekrényemben, egy szótár mellett.
Azt hiszem, nem érdemli meg, hogy többet Morci nővérnek hívjam. Nem azért, mert hirtelen olyan természete lett, mint annak a nővérnek,aki lekísért, hanem mert kicsit megismertem. Tényleg van egy stílusa, amit mondhatni, meg kell szokni, de ő egy igen kedves, odafigyelő nővér. Mindent, amit mond, azért mondja, mert jót akar. Figyel ránk, és ezért hálás vagyok. Mosolyog rám és annak is örült, hogy megettem az ebédet. Jó, hogy ő kezel. Mert tudom, hogy benne bízhatok, hogy ő nem fog elfelejteni. (Délután)
A gyermekgondozás tényleg más, mint a felnőtt? Mert akkor inkább sosem akarok felnőni. Itt mindenki annyira kedves, szeretetteljes. A felnőttekkel már máshogy bánnak?
A felnőtteknél ez már tényleg máshogy megy? Nem akarok felnőni, ha a felnőttek világa fájdalmas és gonosz. Akkor inkább örökre gyermek szeretnék maradni. Gyermek, akinek féltő, szerető, őszinte szíve van, aki undorodik a rossztól és a haragtól, és még magában is csalódik, amikor valami rosszat csinál. Olyankor fáj, mérhetetlenül fáj, talán minden másnál fájdalmasabb az, ha én magam csinálok olyasmit, amitől egyébként is félek és egyébként is fáj. A felnőttekkel már máshogy bánnak, őket nem kell félteni, mint a gyerekeket. Ők már nem élnek burokban, nekik mindent szabad, pedig nem. Az ember képtelen arra, hogy úgy nőjön fel, hogy a jóság megmaradjon és csak a feje okosodjon? Képtelenek vagyunk őszintén szeretni, elkerülni az igazán rossz dolgokat? [...] Szabad akaratunk van, de a döntés egyszerűsége rettentő bonyolult. Jó vagy rossz? Melyik utat válasszuk? Csak dönteni kellene, de sok ember azért lép rá a rosszra, mert a többi felnőtt annyi rosszat művelt már vele, hogy lehetetlennek tartja felnőttként az őszinte szeretet jelenlétét. (Délután folytatása)
