Maszkkal a fejemen ébredtem, mert ma sem tudtam még nélküle lélegezni, de az jó volt, hogy reggel az első pillantásban anyát láttam meg. Már itt volt, és figyelt engem.
Inhalálás után gyógytorna, vagy inkább a kezelésem befejezése. Feljön a gyógytornász (nőnek képzeljétek el), és agyon kínoz. Vicc volt, természetesen nem kínoz, de így a jelenleg vacak tüdőmmel nehéz megpörgetni a fém golyócskát a pipában, és megfújni a légzésnehezítővel ellátott maszkot. A maszknál így is lejjebb kellett engedni a nehézség fokából. Kezelés után leborultam könyökhajlatomba erőtlenül, majd pihegve nyúltam az oxigénért, és szippantgattam belőle. A délelőtti pihi meg reggeli után egy kedves őszhajú néni köszönt be a kórterembe. Hamar kiderült, hogy kórházi tanár, ráadásul matek szakos. Hirtelen azt sem tudtam, hogy örömömben ugráljak, vagy elkeseredésemben sírjak. Az óra után azonban hamar kiderült, hogy inkább örömömben nevetnék, ugrálnék. Az egész egy gyors ismerkedéssel kezdődött, hányadikos vagyok, hova járok. Amint megtudta, hogy nyelvi előkészítős voltam, abból is német nyelvet tanuló diák, rögtön elkezdett velem németül társalogni. A hirtelen meglepettségtől nem tudtam, hova meneküljek, de pár másodperc oldódás után jó élményként maradt meg, hogy beszélgethettem valakivel németül.
A matek... Sok diáknak problémája van a matekkal, nem a szeretett tárgyak közé tartozik, sajnos én is inkább a humán felé kanyarodom, tehát a fizika, matek, kémia, nem tabuk, de nem is a kedvenc témáim. Néha még meg is jön egy kis számoláshoz a kedvem. No, de itt, most, olyan jól el lett magyarázva a matek, hogy a végén csak néztem, hogy ezt még élvezni is lehet? Úgy hogy ha valamiért, akkor ezért megéri ez a két hét, hogy megértem a matekot.
Nos, a kaja... Ez még mindig kényes téma, ugyanis az összeszűkült gyomrom, nem nagyon bírja a sok étel befogadását. Ma reggel meg is kértem, hogy kettő kenyér helyett csak egyet kapjak reggelire, ennek ellenére azt a kettőt nagyon magamba kellett volna tömni az ebéddel együtt, ami egyébként nem volt rossz, de ha nem érzem kötelezőnek, nem eszem meg. Miért érzem kötelezőnek?
Khm... Van egy nővér, aki enyhe megjegyzést tett arra, hogy miért nem eszem. A reggelit már nem bírtam megenni, de az ebéd lassan, úgy háromnegyed óra alatt lecsúszott. Akkor is meg fogom enni, ha neki nem tetszik, hogy nem eszek. Bár enyhén malackának éreztem magam, tudjátok, akiket felhizlalnak. Ez a nővér egyébként is elvárja, hogy minden rendesen menjen, és én is igyak eleget, meg egyek. (JOGOSAN) Remélem nem sértődik meg, hiszen semmi bántó szándék nincs bennem, egy teljesen korrekt személy, de magam közt szólva morci nővér jelzőt kapott. Abból a szempontból nem rossz, hogy neveket úgy sem említek itt meg, hát kell egy pár ismertetőjelző. Egyébként témához visszatérve, annak ellenére, hogy egyetértek vele, még nem tartom aranyosnak, hogy kipukkadok.
A vacsorámon nem kellett változtatni, abból eddig is csak egyet adtak. ELHITTEM! Ma jöttek, hozzák a vacsit, nézem, kettő. Egy ideig azt hittem, hogy duplán látok, de sajnos el kellett hinnem, hogy az bizony kettő. A nagy kajás Fruzsi, aki mások maradékát is általában megeszi, most úgy néz a vacsira, mintha örökös ellenségével szemezne. (Egyébként ezt is megettem végül)
