Kicsit meg vagyok késve ezzel a bejelentéssel, tekintve, hogy már egy hete itt vagyok, de nem felejtettem el leírni az élményeimet. A történet így kezdődik:
2018. 04. 01.
Sajnos idén nem április bolondja hozza a poénokat a házra. Nem úgy néznek ki körülöttem az emberek, mint akik nevetnének azon, hogy április elseje a bolondját járatta velük. Tegnap: Mindenki komoly, van, akin pánik is úrrá lett. Én pedig az ágyban fekszem, izzadságcseppek gyöngyöznek homlokomon, és lila fejjel remegek a dunna alatt. Csend lakik a szobában, Nem is otthon vagyok, nem én, az ország másik oldalán vacogok a nagy melegben. A lázam a negyvenet nyaldossa, s most igazán úgy érzem magam, mint aki terhére van az embereknek. Tudom, hogy a betegségről nem én tehetek, de azért mégis lennék inkább egészséges, de nem azért, hogy én vidám lehessek, hanem hogy a szobában megülő aggodalom elszálljon. Úgy kezdődött a dolog, hogy már hét elején is erősen a megfázásba igyekeztem, és most lásd, itt vagyok a betegágyamon. Tegnap éjszaka rengeteget köhögtem, mardosta valami kellemetlenség a torkomat. Olyan erősen köhögtem, hogy tüdőm is belefájdult, s az erős fájdalom reggelre sem múlt. A házhoz azonban vendégek gyűltek húsvét és József nap alkalmából, így betegeskedésre nem jutott idő. Délelőtt még a városba is bementünk, ajándékot vásárolni. Éreztem már ott is, hogy a hőemelkedés lázzá készül szökni, de nem nagyon foglalkoztam ezzel a ténnyel. Haza érve ebédhez ültünk, már ott voltak a vendégek. Hiányoztak a rokonok, így azért sem lehettem egy másik szobában egyedül. Rossz döntés tudom, így talán más is elkaphatta. A nap azonban jól telt egészen addig, ameddig le nem nyomott a láz. Most pedig várjuk az orvost, s ez nekem sem jó, mert csak idegesebb leszek. Kicsivel később anyu borogatást tesz rám, tekintve, hogy a fejem még mindig piros, és a láz nem akar múlni. Beteg fejemet látván néha papám szólal meg alkoholtól átitatott hangjával: "Nem fog jönni az az orvos, vigyük be a klinikára." Persze ez nem valósul meg, az rosszabb lenne, mintha itthon lehúznák a lázam. Nem is otthon vagyunk, nem sülnének el jól a dolgok. Végül kijön a doki, sokat irkál egy lapra, meghallgat, majd megállapítja, hogy hörghurut, ami tüdőgyulladásba is lemehet. Felírt egy erős gyógyszert, de sajnos már nem tudjuk kiváltani. Semmi sincs nyitva.
Ma: Ma is vendégek jöttek, csak a család másik fele. Mindenki hiányzik, hiszen több hónapja nem láttam őket. Most meg, amikor láthatnám fél évvel öregebbik énüket, bent kuksolok a szobában, s a gyerekek sem jöhettek be, nehogy elkapják. Ez később azért változott, mert nem lehetett őket kint tartani. Jobban lettem déltájékra, s nevettem, mint akinek semmi baja. Nem is látszott, hogy hajnalban még 38 felett volt a lázam. Aztán néhány szóváltás után eljött az idő, indult a vonatunk. Kivittek minket a vasútállomásra, és várhatott ránk a két és fél órás vonatút. Nagy részt végig aludtam, s hazafele a kocsiban is fénytelenül bambultam az esős Pestet. Nem dobott fel, valószínűleg akkor is a lázam ment fel. Otthon aztán írva lett a CF csoportba, mert a mellkasi fájdalom akkor sem múlt. Tudtuk, mi lesz belőle, de bíztunk a háthában, hogy nem kell megint kocsiba ülni. Azonban vagy öt darab igen után kórházba indultunk. Hát így vagyok most itt, a fehér falak között, hajnalban. Ugyanis mikor befurikázott anya Pestre még nem volt éjfél sem, lehet tizenegy sem, de a várakozás, a vizsgálatok igen elhúzódtak. Nem volt sok vizsgálat egyébként, meghallgattak, ami számomra elég fájdalmasan telt, mert minden nagy sóhaj fájdalmas volt, majd a le-fel vetkőzések, és a sok-sok beszéd. Aztán fél egyre ágyba is kerültem.
2018.04.02
Jelentem, szörnyen aludtam. A karomba helyezett branül eleve elrendelte, hogy pocsék éjszakám legyen, mert a hajlatomban kapott helyet, ahol hajlítani sem tudom tőle a kezemet. Ma biztos, hogy átcseréltetem. Aztán hajnal felé bejött egy nővér, és ráhúzott a fejemre egy maszkot, ami látszólag nem segített, főleg az alvásban nem, mert amikor végre sikerült elszunyókálnom, jött valaki, felébresztett, és a fejemre húzta azt az izét. Aztán ki tudja, lehet amiatt sikerült rendesen elaludnom. Ma meg már hat óta fent vagyok, várom anyát, és unatkozom. Figyelem a lélegzetem, hátha jobb lesz, kényelmesebb, de ez a fájdalom csak nem akar múlni. Tegnap még a lépcsőn is nehéz volt feljönni.
