Nos, van beszámolni valóm rendesen, de szokásomhoz híven, bajba vagyok a sorrenddel. Talán úgy jár mindenki a legjobban, ha egy biztos pont elmesélése után beleugrok a mély vízbe.

A biztos pont: VASÁRNAP 

   A történet úgy kezdődik, hogy a Heim Pálban dolgozó magyartanárnő küldött egy üzenetet, hogy mivel szeretnék utazni. Én kikerekedett szemekkel néztem az üzenetet, hogy hova, mikor, miért? Meglepettségemből fakadóan csak annyira futotta, hogy feltegyek egy kérdést: "Ezt miért kaptam?" Majd amikor tisztázódott, hogy hova hív, mikor lesz, és miért, nagy kedvvel beleegyeztem, holott csak annyit tudtam, hogy családi nap a Ments Életet Alapítvány jóvoltából valahol (nem jegyeztem meg), és a László kórháznál találkozunk, ahol felvesz minket a busz. OK.

   Eljött a vasárnap, nagy az izgalom, mert azt sem tudom, hova megyek, de semmi pánik, szeretjük az ismeretlen kalandokat, főleg ilyen emberekkel. Pár perccel indulás előtt pedig kiderült, hogy a tanárnő küldött egy linket, amit nem küldött, legalábbis nekem nem jött át, így ő végig abban a hitben volt, hogy én tudok mindent, pedig azt sem tudtam, hol élek. Félreértés megbeszélve, tudom, hova megyek.

   A Ments Életet egy olyan alapítvány, ahol az emberek azért tevékenykednek, hogy súlyos betegséggel küzdő, vagy már azt átvészelt gyerekek életét szebbé tegye, álmaikat valóra váltsa. Családi napokat szerveznek megannyi programmal, és a gyermekek kívánhatnak is tőlük. Ez a családi nap egy lovardában volt, ahol a magától értetődő lovasbemutató mellett többek között arcfestés, ugrálóvár, előadások várták a gyerekeket. Személyes kedvencem a svédasztalos ebéd volt, ahol ínycsiklandó ételeket ehettem. Mindenből egy kicsit :D. Kiéltem gyermeki vágyaimat, és már a megérkezésünk után nem sokkal egy unikornis landolt az arcomon. A vasárnap legmeghatóbb része pedig a kívánságok teljesítése volt. Két CF-es gyermek is kapott ajándékot, de mellettük mások is megkapták álmaik biciklijét, xboxát, lovas felszerelését. Volt egy olyan házaspár, akiknek gyermekük már hat éve tünetmentes, és egy olyan kisfiú álmát teljesítették, akinek most valóban szüksége volt egy kis mosolyra. Tanúja voltam az anyai szeretetnek, mert az anya a fián végzett sikeres műtétet köszönte meg az orvosoknak, és adományozott az alapítványnak, majd a fiának is átnyújtott egy kis ajándékot. Szívmelengető érzés volt látni a gyermekeket, ahogy mosoly ül az arcukra, és állapotuk ellenére egy napra mindenki kivirul. Sajnos azonban voltak olyanok is, akik állapotromlás miatt nem jutottak el erre a rendezvényre. Én azt mondom, aki teheti, segítsen, mert működtetni, vagy támogatni egy olyan alapítványt, akik a gyermekek mosolyáért felelnek, egy becsületes dolog. Nem azért, mert elmondhatod, hogy te milyen vagány vagy, hanem azért, mert ezeknek a gyermekeknek szükségük van apró vagy akár kicsit nagyobb örömökre a küzdelem közben. Szükségük van pihenésre. Szerintem az érzés, hogy közreműködhettél bármilyen módon akár kicsit is, az fantasztikus. Tapasztalatból mondom ;) "Mindig csak adni!", mert az ezáltal kapott jóérzés kitölti szívedet, és idővel te is visszakapod, amit adtál, ha szükséged lesz rá.

-Rózsalány