Könnyed műfaj a napló, hiszen az ember azt írja bele, ami vele történik, a mindennapok eseményeit, érzéseket, véleményeket. Szeretem ezt a műfajt, mert amikor eljön az idő, hogy kezemet írásra emeljem, mindig szaporán szántják ujjaim a billentyűzetet. Két okból írok most ide a naplóírásról. Az egyik, hogy megkönnyítsem saját dolgomat, és blogomat naplóként használjam, a másik, hogy ezúttal azt is leírjam, nekem miben segít a mindennapi jegyzetelés.

Egy élethelyzet... khm... Sok élethelyzet. Mindig más, ami miatt írásra szánom magam, mindig más, ami a lelkemet nyomja. Ez számomra a legjobb módszer, hogy kiírjam a problémáimat. Nem nehéz, sőt, igazán nem kell nagy művésznek lenni hozzá, mégis elmondhatod, hogy te bizony egy regényt írsz. Életed regényét, ami számodra biztos, hogy sokat jelent. Jómagam egész korán kezdtem a naplózást. Talán az első igazi naplóbejegyzésem ötödikes koromban készülhetett el, de már előtte is voltak olyan naplóim, amik mindenkinek vannak szerintem. Az enyémet Pillangónak hívták, ugyanis a vastag kis könyvecske elején egy rózsaszín lepkealak díszelgett. Életem első írásai még úgy kezdődtek, hogy "Kedves Pillangó!". Emlékszem még nagy, kusza betűimre, amik bebizonyították, hogy ez egy gyermek naplója. Ez a gyermeki elfoglaltság azonban hamar alábbhagyott, ahogy nőttem, úgy kezdett kevésbé érdekelni Pillangó. Írásra azonban szükségem volt, nem csak azért, mert szerettem, de nem is bírtam magamban tartani azokat a dolgokat, amiktől fülig ért a szám, vagy amiktől mélybarna szemeimből kicsordult a könny. Ekkor kezdtem egy másik naplót, ahová már rajzoltam is, de ez a kis füzetecske talán addig sem bírta ki, mint elődje. Az imént említett két napló egyike sincs már meg, egy lapot leszámítva, ami egy születésnapi bejegyzés. Hatodikos koromban elkezdtem azt a naplót, ami még mindig megvan, és már rendezett, rendszerszerű bejegyzések találhatóak benne. A füzet, amiben helyet kaptak az élmények, sok mindenre volt már használva, de végül egy helyes kis napló lett. Hetedikre ez a dolog is abba maradt, de nem azért, mert nem volt mit írni, hanem azért, mert nem tartottam méltónak a füzetet az irományaimhoz, sem az irományaimat a füzethez, tehát kicsaptam a szekrényajtót, majd az aljából előkotortam egy egyszerű sima lapú, zöld füzetet. Elkezdtem iskolába hordani, de nem használtam semmire. Egyszer azonban egy unalmas fizika óra közepén aranyköpéseket jegyzeteltem az óráról, tudni illik egy nagyon jó humorú tanár úr járt be hozzánk tanítani. Az aranyköpésekből tanári napló kerekedett, amiben végül csak egy tanárom munkássága lett végigvezetve. A miértjét is rögtön megmagyarázom, az ok egészen egyszerű. Abban az évben vált számomra egyértelművé, hogy mit adok válaszul arra a kérdésre, hogy "Na, és mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?". A választásom a tanárra esett, így egy idő után véleményemet fejtettem ki tanáraimról abban a bizonyos füzetben. Nem kívánom egyik volt tanárom kezébe sem azt a naplót, nem azért, mert megrökönyödve olvasnák a róluk alkotott képet, hanem azért, mert nagy valószínűséggel pár dolgot félreértenének. Sok dolgot már én sem úgy gondolok, de az esetleges rossz vélemények sem rosszak, hiszen a legtöbb tanárom módszereivel nem voltak konkrét problémáim, de sosem volt olyan, hogy ne mondtam volna valamire, én ezt nem így csinálnám. Ez nem sértés, ugyanis nem vakon kritizáltam, mindig leírtam a miértjét. Megmondani azonban sosem mondtam senkinek, csak annak, akiről oldalakat írtam, hogy na, ezek azok a módszerek, amiket én sem csinálnék máshogy. A füzetről lehet, ő sem tud, de azt mindenképpen tudja, ami szerepel a füzetben. No, de tereljük is tovább a jelen felé a dolgokat. Nyolcadikban ez a napló kezdte elveszteni jelentőségét, mert akinek a módszereit gyűjtöttem, elment az iskolából. Pár oldal telt még be a füzetből, de inkább másik füzetet kezdtem, rendes napló jelleggel. Egy fekete napló volt, amit egy tombolán nyertem. Ez az egyik legszebb naplóm. Kétségtelen, hogy vigyáztam rá, és ebbe már képeket is ragasztottam. Hosszú életet azonban ez a könyvecske sem kapott. Pár oldal után leálltam, másra kellett koncentrálnom. 

Közbeékelt megjegyzés: Érdekes, hogy a napló vezetésével akkor álltam le, amikor a legtöbbet írhattam volna bele. Kiírhattam volna mindent, de az az egyetlen időszakom, amiről nem maradt írásos dokumentáció, csak ezernyi éles, belém maró emlékkép. Rosszul érintett, hogy egyik példaképem, vagyis a tanárnő, aki példát mutatott nekem sok mindenben, a tanítás keretein kívül folytatta életét. Lelkileg a földbe döngölt szüleim válása, ami az egész tanévben végigkísért, majd a januári műtét is naplóba kerülhető eleme lett volna az életemnek, ami ráadásul a felvételi előtt történt majdnem egy héttel. Mégis  csak pár darab telefonos jegyzet maradt fent az eseményekről.

A következő naplóm már egy kicsit másabb, komolyabb füzetté sikeredett. Itt sem mindennapos bejegyzések kaptak helyet, de már közelebb járunk vele a jelenhez. Ezt a füzetet dániai látogatásom után kaptam, a tanárnőtől (példakép). Nagy becsben tartottam a füzetet, első oldalára legjobb rajztudásomat elővéve pingáltam egy lányt, a füzet tartalmának pedig ezt a címet adtam: Egy napló az érzéseknek. Ide már több bejegyzés került, de nem feltétlenül dátumozottak. Címeket adtam az eseményeknek, és általában egy személyről írtam egy bejegyzésben. Az egész füzetben összességében nem szerepel sok ember, de ebbe a füzetbe kapott helyet az első szerelem kifejtése, és ide jegyeztem le az első együtt járás szépségeit is. Nem volt nagy, hosszú kapcsolat, de kedves emlékként marad meg az első tini szerelem, amiből kapcsolatszerű dolog is lett. A gimis osztályomról is ide írtam először, sőt az általános iskolás barátnőm is itt lett igazán megemlítve, külön oldalt is kapott, pedig a füzet már gimi első osztályában került hozzám. Ez a füzet már annyira jelen idő, hogy még most is használatban van, kettő másik mellett. Tavaly a mai dátum után majdnem egy hónappal indult digitális naplóm, ami egy Word dokumentum, és máig vezetve van. Szülinapomon pedig egy zöld füzetnek lettem a gazdája, ami pont annyira pici, hogy nem foglal sok helyet. Ez a füzet a Word-napló sulis változata, a bekezdésben elsőként említett füzet pedig az otthoni párja, ha megjön a kedvem a kézzel íráshoz. A digitális napló nálam azért jött be, mert gyorsan tudok bele írni, tehát kevés idő is elegendő arra, hogy leírjam pillanatnyi érzéseimet. A Word-naplóban minden benne van, napokra bontva. 60 oldal tömény én.

Ezennel pedig eljutottunk a jelenhez. Miért jó a naplóírás? Segít. Igaz barátod lehet, aki bár nem nevet a hülye vicceiden, nem sírhatsz a vállán, mert nem biológiai ember, de belesírhatod soraidba bánatod, majd éles váltással leírhatod a napod fénypontját. A legviccesebb poénokat, a világról alkotott véleményedet. Ezért szeretek naplót írni, mert nem válaszol, csak csendben megért. Nem látja napfényben sem a könnyeimet, nem szól hozzám és a legfontosabb, hogy soha, de soha nem bánt meg.